Cukrász tanfolyam

A felnőttképzésben, cukrász tanfolyamok során megszerzett Okj-s bizonyítvány államilag elismert és jogosultságait illetően megegyezik a szakiskolákban, szakközépiskolákban iskolarendszerű cukrász képzés keretében megszerzett bizonyítvánnyal.
A cukrász képzés az új Okj. szerint, mind az iskolarendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli oktatás esetén modulrendszerben történik.
A cukrász tanfolyam elvégzése után, az Okj.-s bizonyítvány birtokában a vizsgáztatónál Europass bizonyítvány igényelhető. Ez a bizonyítvány segítséget nyújthat az EU-n belüli munkavállalásban. Az Europass bizonyítvány ára jellemzően 3.700-6.000Ft.
Fontos információk!
Minden szakképzés alapja az adott szakmai és vizsgakövetelmény. Ez határozza meg, hogy a képzés folyamán mit kell oktatni a résztvevőknek és azt is, hogy miből áll majd a szakmai (OKJ-s) vizsga.
Ebben az évben az összes szakma, szakmai és vizsgakövetelményeit központilag megváltoztatják, ami azt jelenti, hogy a képzések tartalmukat illetően is változásokon mennek majd keresztül, ráadásul a szakképzések óraszámait konkrétan meghatározzák. Ez a változás akár kiszámíthatóbbá is tehetné a képzéseket, oly módon, hogy a különböző felnőttképzők által kínált lehetőségek megegyeznének, azonban várhatóan olyan módon megemelik központilag az óraszámokat, hogy ezáltal, a képzések időtartamai 2-3-szorosára is nőhetnek, mellyel együtt elkerülhetetlenül a tanfolyamok díjai is nagyon megemelkedhetnek.
Van rá esély, hogy már 2012 őszén is az új rendszer és óraszámok szerint kell indítani a képzéseket, de 2013-tól egész biztosan, ezért javasoljuk, ha úgy döntött, hogy szeretne szakmát tanulni, akkor azt még gyorsabban és olcsóban tegye meg a most érvényben levő rendszerben.
Részletek az Okj.-s képzés jelentkezési feltételeivel és vizsgakövetelményeivel kapcsolatban
A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettség
Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges
Bővebben olvashatsz erről az alábbi menüpontban:
A cukrászképzés beiskolázási és vizsgakövetelményei
Cukrász tanfolyam, cukrász tanfolyam Budapesten, cukrász tanfolyam Pécsett, cukrász tanfolyam Győrben, cukrász tanfolyam egyénileg választott gyakorlati helyen, Szombatonkénti oktatás, Havi részletfizetés akár üdülési csekkel is. Vizsgagarancia, Europass bizonyítvány...


